konc

Konc

Konc

A szülő vagy az iskola betegít?

2016. április 10. - Bagameri_

Köröz mostanában egy cikk (tudjuk, a mainstreamnak lélektana van, ha valamit 100-an megosztottak, akkor az átlag fb-s megosztja, baj nem lehet belőle, ha ennyi embernek tetszett…), ami arról szól, hogy az iskola beteggé tesz. Egy gyerekpszichológusnő írta, és sok mindenben igaza van, csak a lényegben nyúl mellé. Amolyan “vekerdytanáruras” a nő, csak fiatalabb és modernebb kiadásban, és mint tudjuk, aki leírja, hogy szar az iskola, hülyék a tanárok, bezzeg a szülőkkel és gyerekkel minden rendben van, az csak népszerű lehet, mint egy jó nagy adag csokifagyi.

Igaz, hogy poros a tananyagtartalom, hogy felesleges hülyeségeket akarnak bemagoltatni a gyerekekkel. Igaz, hogy túlterheltek a gyerekek. Az is igaz, hogy számos iskolában túl sok a házifeladat. Abban is egyetértek, sokszor nem a gyerekek életkorának megfelelő ismereteket kéne megtanulniuk.

Baj van az oktatással, ez tagadhatatlan.

Az viszont, ha a gyerek ettől beteg lesz, nagyrészt a szülő felelőssége.

“Vekerdytanárúr” lassan kiöregszik a tanárok cseszegetéséből, kell helyette egy új, fiatal arc, aki a nemzet “főgyerekszakértője” lehet, és jó megmondja a tutit, ami lényegében az, amit a szülő hallani akar.Ha egy újság nem tudja a családi rovatot éppen mivel kitölteni, akkor csak elő kell venni a “főgyerekszakértőt”aki majd leírja a szülők szája íze szerinti cikket, ami nem kényelmetlen számukra, nem szembesíti őket az igazsággal. A családban lévő, gyerekkel kapcsolatos problémák persze ettől nem oldódnak meg, de nem is ez a cél, elvégre egy újság nem terápiás központ, “Sanyi vagyok, apuka és túlstresszelem a gyereket”....Ugyan már. A tanár, meg az iskola stresszeli túl, nem én, a szülő...mennyivel kényelmesebb így, nem?

Mit kérdez a szülő délután a gyerektől, azt, hogy milyen élményed volt ma a suliban, min nevettél, milyen érdekes dolgot tudtál meg, vagy azt, hogy hányas lett a dolgozat?

Mit értékel a szülő, ha a gyerek ügyesen szerepel az iskolai énekkarban, szinjátszókörben, röplabda csapatban, vagy ha jeles lett a félévi bizonyítványa?

Mivel dicsekszik egy szülő, azzal, hogy a gyerek ugyan közepes tanuló, de remek kis ember, segítőkész, barátságos, talpraesett, vagy azzal, hogy kitűnő lett év végén.

Különösen „tetszett” a pszichológusnő esettanulmányai között az az eset, amikor a hatosztályos gimibe járó gyerek szülője kesereg, hogy az iskola beteggé tesz.

Ez az iskolatípus NEM kötelező jellegű, külön kell felvételizni, mindenféle írásbeli, szóbeli procedúrán át kell esnie egy 12 évesnek, hogy kisgimnazista lehessen hetediktől. Mégis mire gondol egy szülő, aki többfordulós felvételinek teszi ki a hatodikos (vagy akár negyedikes) gyerekét, hogy versenyistállóba járhasson? Nem azért íratta be, mert jó „kemény”a választott iskola?

Az iskolák a központi kerettantervi, klikkes, centrumos kívánalmakon kívül leginkább a szülőknek kívánnak megfelelni.

Ha a szülő „jó” iskolát keres, „jó” iskolát fog kapni.

Kevés a gyerek, sok az iskolai férőhely, az iskolák versenyeznek a tanulókért, ha nem iratkozik be elég gyerek, ha nem tudnak elég osztályt indítani, akkor akár be is zárhatják őket. A verseny egyetlen fokmérője a szülők szemében pedig az, „mennyire színvonalas az iskola”.

Manapság (illetve hosszú évtizedek óta) nálunk az iskola színvonalát nem azzal mérik, mennyire gyerekbarát, mennyire nyitott a tanári szoba, mennyire alkalmaznak alternatív pedagógia módszereket a tanárai, van-e fejlesztő pedagógusa, pszichológusa, hanem és kizárólag a számszerűsített eredményekkel. Hányan kerültek be a felsőoktatásba az adott intézményből.

Évente készülnek listák, „legjobb gimnáziumok” és „legjobb szakközépiskolák” ahová ötszörös –tízszeres a túljelentkezés, ahol mindenki kitűnő, mindenki ötösre írja a dolgozatokat, nyelvvizsgázik, teljesít, tanulmányi versenyt nyer….amíg ezek a számok az iskolák minősítésének fő mérőszámai, addig mit is vár el a szülő az iskoláktól? Az iskolák pedig abban fognak versenyezni, amit a szülő látni akar tőlük- a számszerűsített eredményeket.

Valóban az iskola betegít, és nem a szülő?

Nem az a szülő teszi beteggé a gyereket, akinek első kérdése délután a dolgozat eredménye? És nem csak az érdemjegy, hanem az is, hogy rendben, hogy ötös, de Julcsinak több vagy kevesebb pontja volt, mint neked?

Valóban minden felelősséget a tanárokra lehet hárítani, hogy „az iskola betegít”?

Hol a szülő felelőssége, mikor a gyerek szorong, pánikol, utálja az iskolát? Nem lehet, hogy ő maga, szülőként nem tudja a helyén kezelni, mennyire fontos vagy éppen nem fontos az iskolai teljesítmény?

Pontosan tudom, ez a cikk ezredannyi megosztást nem fog kapni, mint a pszichológusnő cikke, elvégre mennyivel egyszerűbb bűnbakot keresni (tanárok, iskola, oktatási rendszer…) mint szülőként szembenézni önmagunkkal, valóban helyén kezelem a gyerek iskolai teljesítményét? Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget az osztályzatoknak, eredményeknek, és túl keveset a nem számszerűsíthető dolgoknak, mint pl. annak, hogy a gyerek jól érezte-e magát az iskola kiránduláson?

Kedves szülők, lehet választani! Egyrészt iskolát, másrészt hozzáállást. A bűnbakkeresés, a tanár hibáztatása nem segít a gyereken. Próbálják meg a helyén kezelni az iskolai teljesítményt, a gyerek is kevésbé fog szorongani!

Ha tetszett, oszd meg a facebookon! Vesszen a mainstream, éljenek a kisblogok, teret a fősodortól eltérni merő véleményeknek!

Steinmann Amy tollából.

http://konc.kinja.com/a-szulo-vagy-az-iskola-betegit-1769856916

Kegyetlen Szelim meghágja Európát

xezv4yxm8tnkcszo5s81.jpg

Március 6-án Recep Tayyip Erdoğan török államfő átadta a harmadik török Boszporusz-hidat. Az 1,4 km hosszú és 59 m széles hídon 8 sávos autópálya és 2 vasúti sínpár köti össze Ázsiát Európával.

Az impozáns és kétségkívül szemet gyönyörködtető építményt Szelim Szultánról (törökül a teljes neve: Yavuz Sultan Selim Köprüsü) nevezték el. Arról az oszmán szultánról, aki Kegyetlen Szelimként vonult be a törökök és a szunnita iszlám történelmébe. Ő volt Nagy Szulejmán apja, és az ő nevéhez fűződik a keleti világ meghódítása mellett mintegy negyvenezer, az oszmán birodalom területén élő síita muszlim összeírása, majd lemészároltatása.

Tovább

Teher alatt nő..?

Valamennyit biztos minden médiafogyasztó hallott a mostani tanárpetícióról, ki többet, ki kevesebbet, de mi is történik valójában az oktatásban?

Eddig a tanári kezdeményezéseket, ellenvéleményeket nagyon könnyű volt félresöpörni, sőt kifejezetten a tanárok ellen hangolni a közvéleményt, mivel a pedagógusok reklamációi nagyrészt a bérezésről szóltak. Ezt a mindenkori kormányzat pillanatok alatt hatástalanította egy rövid kis gyűlöletkampánnyal, mit rinyálnak már megint, mind alkalmatlan, különben is, ott a nyári szünet.

A mostani tiltakozásban azonban nincs szó bérezésről. Nem fizetésemelést szeretnének a tanárok. Nem a munka ellen tiltakozunk, hanem a GYEREKEK érdekében emeltünk szót.

Kezdjük a gyerekek oldaláról. Évről-évre növekvő óraszámok, és évről – évre növekvő, lexikális, dögunalmas tananyag. Miközben a neten pillanatok alatt minden adat megtalálható, élő lexikonokat akarunk képezni a gyerekekből. Rengeteg felesleges tudományos elmélet kissé leegyszerűsítve, állandóan új tananyag, rohanás előre. A tananyagot, a koncepciót állandóan váltogatja az oktatásirányítás, a tanulók úgy haladnak előre, hogy nincsenek meg a kimeneti követelmények. (pl. hogy pontosan miből is fog érettségizni…). Felesleges ismeretek tömkelegét akarjuk a fejükbe tömni, miközben roppant kevés dolog van a tananyagban, amit később tényleg hasznosítani tudnának.

A gyerekektől ellopjuk a gyerekkort és a serdülőkort. Benn kínlódnak egész nap a suliban, kedvetlenek, fáradtak. A kevésbé motiváltak egyszerűen feladják (jó lesz a kettes…) a motiváltak belegebednek, stresszesek. Egy 15-16 éves gyerek NEM tud napi 7-8 tanórát legyűrni. És ha végre hazaért, hogy tudna a másnapi szintén 6-7-8 órájára felkészülni? Belegondolt bárki is az oktatásirányításból, hogy egy serdülőnek kb 10-11 órás a napi munkaideje, ha készülni is akar másnapra?

Jóval alacsonyabban szinten kéne maximálni az óraszámokat, max heti 30 órában középiskolában. A szakközepeseknél is. Ott még rosszabb a helyzet, mint a gimnáziumokban. A közismereti tárgyakon felül a szaktárgyak elég magas óraszámmal futnak, és nyári gyakorlat is kötelező számukra. Mire elérnek a szakmai érettségihez, már pont sikerült a többségükkel megutáltatni a tanult szakmát.

Folytassuk a tanárok oldaláról. Volt egy jelentős óraszám emelés, továbbá megszüntettek bizonyos munkaköröket az iskolákban (szabadidő szervező, gyermekvédelmis, pedagógia asszisztens), ezek a feladatok is a tanárokra terhelődtek. Néhány évvel ezelőtt egy tanár munkaideje szabályosan felvett munkaidő mérleggel túlhaladta a heti 40 órát. Ha ehhez hozzávesszük az óraszámemelést és a megszűnt munkakörök miatti feladatleosztás hatását, akkor durvább heteken (pl. félévzárás) kb heti 50-55 órás munkahéttel számolhatunk. És durvább hétből valahogy egyre több van. Átlagos héten kb 44-46 óra munkával tudjuk le a kötelességeinket. Nem csak a gyerekek, a tanárok életét is elveszi az „életpálya modell”. Szabadidőnk, magánéletünk egyre kevesebb, állandóan fáradtak vagyunk.

Mindehhez hozzájött még, hogy a tanári diplomákat lényegében lenullázták. Roppant megalázó és frusztráló, hogy hiába szerzett valaki egy jó nevű tudományegyetemen tanári képesítést, ez semmit sem ér, portfóliót kell írnia mindenkinek, amit „szakértők” ellenőriznek. A szakértő nem az egyetem pedagógia szakos tanára, hanem akit egy 30 órás gyorstalpaló után kineveztek szakértőnek. Tehát könnyen lehet, hogy egy többdiplomás, sikeres, elismert pedagógust egy nála képzetlenebb, kevesebb tudással, gyakorlattal rendelkező „szakértő” fog vizsgáztatni arról, alkalmas-e a pályára. Amúgy a portfólióban 77 indikátornak kell megfelelni.

Aztán itt van az „önértékelés” meg a „szakfelügyelet” . Tökéletes bürokrata marhaság mindkettő, a portfólióval egyetemben. Teljesen alkalmatlan eszközök a tanári munka minősítésére jelenlegi formájukban, ellenben rengeteg időt és energiát vonnak el a tanítástól. Az oktatásirányítás képtelen volt eddig meghallani a tanárok szavát (hogy is mondták, hogy nehogy már a tanár diktáljon a munkaadójának…), hogy NEM BÍRJUK TOVÁBB. Komplett tantestületeknek van elege az egészből.

Elég volt a központosításból, a megfélemlítésből (az összes szakközépiskola igazgatójának egyszerre vonták vissza a kinevezését, és aki év végéig jól viselkedik, az esetleg maradhat….), a felesleges bürokráciából, a konzervatív autokrata seggfejkedésből. Unjuk Önöket drága uraim és hölgyeim. Betelt a pohár. Nem szeretnénk újabb munkaterheket magunkra, hogy még több pénzt vonhassanak ki az oktatásból. Nem az M1 híradó féldebil agy-érelmeszesedéses közönsége vagyunk, akinek be lehet magyarázni, hogy akkor is jobb, ha rosszabb neki. Többdiplomás értelmiségek vagyunk, akik még olvasnak könyveket, képesek megérteni összetett mondatokat, és felismerik az inkongruens viselkedést az oktatásirányítás főembereinél. Ja, és azt is tudjuk wikipédia nélkül, mit jelent az inkongruens szó. Mert pszichológiából is szigorlatoztunk annak idején, érjen akárhány indikátort ez önök szerint. (Egyszerűen fogalmazva össze-vissza hazudoznak, na.)

Nem tudom, az oktatásirányítási főfejek hallottak-e már a mennyiség és a minőség kapcsolatáról. Lehet a munkaterheket akár 130%-ra is növelni, de akkor a minőség csak 70%-os lesz. Én magamon tapasztalom, egyre rosszabb, unalmasabb órákat tartok. Örülök, ha túlélek egy-egy munkahetet, nem vagyok kreatív, szórakoztató, sziporkázó. Rakom egyik téglát a másikra…kedv nélkül , fáradtan, frusztráltan. Heti 26 (vagy ha helyettesíteni kell, akár heti 27-28) tanórában. Pályaelhagyáson gondolkodom, ha nem változik sürgősen valami. Utálom magam, mert rosszak az óráim, utálom az oktatásirányítást, mert miattuk rosszak az óráim, (heti 50 óra meló mellett nem tudok jópofa és érdekes lenni) és addig kéne váltanom, amíg legalább a gyerekeket nem utálom még.

Én esetleg kiléphetek az oktatásból, de mi lesz a gyerekeinkkel, akiket megtaposunk az egekbe nyomott óraszámokkal, a hatalmas lexikális tananyaggal az állandóan fáradt és rosszkedvű tanárokkal…Várjuk a szülők támogatását. Hogy mindenki értse, nem a fizetésről, a gyerekeinkről szól a mostani petíciónk. Ne engedjük tönkretenni őket.

Ez a bejegyzés eredetileg a Konc kinja blogon jelent meg: http://konc.kinja.com/teher-alatt-no-1755550785

Lapindító

Kedves olvasók!

Soha nem voltam nagy blog író, inkább csak olvasgatni szeretem őket, meg jól beledumálni. Most viszont mégis blogot indítottam.

Néhányan elhatároztuk, hogy a megszűnőben lévő (megszűnt) Cink közösségét szeretnénk valamilyen formában egybentartani, mert úgy érezzük van igény a kulturált beszélgetésre, a kulturált tartalomfogyasztásra. Ezért is fájt annyira nekünk a Cink elvesztése, ahol az írókkal már-már belterjessé vált a hangulat és igazi eszmecserére volt lehetőség egy-egy téma kapcsán, legyen az komoly, vagy komolytalan. Tettünk egy próbát arra, hogy egy facebook csoport keretén belül továbbmentsük a Cink olvasói magját, de ott igen korlátozottak a gondolatmegosztási lehetőségek, és a közönség is. Most egy másik kisérletet szeretnénk kipróbálni.

Tovább
süti beállítások módosítása